Liliomfa

Magnolia

Az első magnóliákat tudomásunk szerint i.sz. 650-ben Kínában buddhista szerzetesek már termesztették. A Magnolia denudata fehér virága a templomkertekben a tisztaság szimbóluma volt. A 17. század második felében az angol misszionáriusok feladatul kapták, hogy kutassanak fel, küldjenek haza minden új növényfajt: ennek eredményeként ismerték meg a magnóliát az európaiak is. Magyarországra a 18. század végén érkeztek be az első példányok – valószínűleg Eszterházy Miklós herceg hozatta őket kismartoni birtokának parkjába, amit 1754-ben kezdtek el építeni – az első feljegyzések 1830-ban említik őket. Az 1800-as évek a Kámoni Arborétumban is sok magnóliát ültetett Saághy István.

Mivel a miénknél melegebb éghajlatról származnak, megfelelő termőtalajról és kiegészítő öntözésükről is gondoskodnunk kell. Egyértelműen a humuszban gazdag, lehetőleg savanyú talajokat kedvelik. Ültetéskor érdemes tőzeget keverni a földjéhez, illetve ezt minden tavasszal elvégezni, így biztosíthatjuk a körülötte lévő föld savanyú kémhatását. A nyári melegben öntözzük folyamatosan a növényt, mert a szárazság tönkre teheti a gyökérzetét.

Ne ültessük őket fagyzugos, szeles helyekre! A napos vagy félárnyékos helyet kedveli, és ültetés után öntözzük be jó alaposan a talajt körülötte. Az átültetést nehezen tűrik, ezért lehetőleg kerüljön a végleges helyére.  Bár eredetileg cserjék, mégis nagyságuk miatt fának nevezzük őket, hiszen magasságuk elérheti a 4-5 métert is fajtától függően.

Törzsük nem sokkal a föld felett elágazik, és legalábbis eleinte bokrosan nő. Fordított tojás alakú, de a végén kihegyesedő leveleik hetekkel a virág után hajtanak ki; száraz időben a szélük megbarnul és összepöndörödik.